Foggyanak a kilók, égjen a zsír!
Már régebben is írtam, micsoda emberek járnak terembe, most megint rácsodálkozom, mennyire különbözőek vagyunk.
Olyan régen írtam már(blogot), hogy a sok információ amit el szeretnék mondani, ki szeretnék írni magamból kitörő vulkánként tombol bennem.
Így csak egy rövid összefoglaló:
Ármin április óta bölcsibe jár. Imádja - most már - és én is. Gyereknek gyerek a társa, mindenki megmondta és megmondja. Én csak azt szoktam mondani, mikor kérdezik tőlem, hogy miért adtam bölcsibe, hogy:
"A férjemnek sok vagyok a fiamnak túl kevés." Sokat fejlődött, nyáron elkezdett beszélni, folyamatosan, mindent tudni akar és mindent el is akar mondani. Héberül és angolul tanulnak, így az imákat lassan jobban tudja mint én.
Munkafronton nincs nagy változás, keresgélek, de nem sokan akarnak 2 éves gyerekkel felvenni sehova. Azért van kis izgalom, erről majd később.
Nem fogadtam meg semmit, ahogy sosem szoktam, át is aludtuk a szilvesztert.
A gyerekkori legjobb barátnőmék december 24-én ünnepelték a nagyfiúk 6. születésnapját: apa otthon Zalánnal, Sárikám meg épp megszülte a kistesót. Olyan boldog voltam, hogy elsírtam magam:)
2-án elkezdtem edzeni. Imádom... ezzel kezdem az idei évet.
Fa(xa) reklám
Azt gondolom, sok mindent meg lehet etetni a néppel, de ez már tényleg nem megy le a torkomon.
Fa Sport 72 órás védelem..
Könyörgöm, ki az aki nem fürdik 3 napig? Már a 2 nap(48 óra) is sok volt nekem, de ez a 3 mindent visz.Esetleg készülnek a globális felmelegedés által okozott ivóvizek (fürdővizek) drasztikus csökkenésére?
Ha meg nem erről van szó, akkor követelem a magyarázatot!
hülyéneknézikazembert.hu©
Amerikanizálódás: mikor Wagnert Véndzsörnek olvasom.
(mentségemre szóljon, a szövegkörnyezetből nem gondoltam volna, hogy komoly műfaj következik..)
Néztem és nem szégyellem
Hát én kérem szépen néztem. Szavazni nem szavaztam, de érdekes volt. Mert végre volt valaki, aki játszott és taktikázott. Persze ott volt a sok elmeroggyant, akik a műsort, fesztivált csinálták, de hát csak az ilyeneket lehet megvezetni. Gratulálok Attila, jó voltál.
Az a baj, hogy látom a párhuzamot az ország (VV lakók) és az ország vezetője, Orbán (Attila) közt.
A hülyéket ott vezetjük meg, ahol csak akarjuk. Vannak kisebb nagyobb lázadások, de semmi, mondom SEMMI nem történik.
Ezért lesz Orbán a győztes mi meg megyünk a levesbe.
Mert ugye csak 1 van aki MINDENT visz..
Figyelemfelkeltés
Megfigyeltem, azaz nem tudtam nem észrevenni, hogy a mai "riporterek" egytől egyig a "mutogatok, hogy a hülyék is megértsék" sulit végezték el.
Nem azt a jó kis amerikai egyetemet, amit a Frei Tamás, akit ha néztél, lekötötte minden perced. Nem.. ezek a mai riportereket már más fából faragták. Vagy gyurmából gyúrták, hogy mindegyik ilyen semmilyen.
Mert kérdem én, hogy lehet egy riportban, ráadásul a híradóban ilyet mondani:
"Ez* az ember** azt mutatja, hogy ott*** volt a holttest."
* - ez????
** - ember - nincs neve? Vagy ki ? A szomszéd, a postás?
*** - hol?? miért nem lehet nevesíteni?
vagy a másik:
"Ez az emeber az ellopott alkatrészeket mutatja."
Ha ellpoták, akkor hogy mutatja? Max a helyét.
Üres semmiségekről beszélnek, hogy kitöltsék azt a pár percet. "Erre ment a konvoj, arra keresték az áldozatot."
Mindegyik szeleteli a levegőt, integet. Nem tudják kordában tartani a kezüket.
Én megtanítanám arra, hogy figyeljenek oda magukra: egy szívlapáttal jól fejbevágnám mindegyiket, hogy el tudják mondani:
"Ez a nő, ezzel az eszközzel, ebből az irányba ide ütött."
Plasztikai műtétre készülve
Azt hiszem felkeresem a legközelebbi plasztikai sebészt, mert a piacon a világ legcsúnyább de legjobb fej kofája azt mondta nekem, hogy:
"...Hát neked még a bőröd alatt is pénz van".
Megkérek egy dokit, hogy szedje ki, ha már ott van. A családi pótlékkal ugyanis kitörölhetem a fenekem. Majdnem szó szerint. 12 200 Ft.
A takarító nőőőőő*
Ha már semmivel nem tudom megnyugtatni Gyermekem, bekapcsolom a porszívót, attól egyből bealszik.
Életemben nem porszívóztam ennyit mint az elmúlt 1,5 hónapban és sosem volt nálam ilyen tisztaság.
*Takarítást vállalok. Extrák: egy gyerek kíséretében. Üzeneteket a szerk.be kérek "No more tears" jeligére.
Edzem a testem
Vagy fogyasztom... visszafele.
Elmentem a konditerembe, de azt hiszem nem fogok többet járni.
Minek? Hiszen már az átöltözésnél meghúztam a karom: nem jött rám a fogyi-gatya, úgy kellett rángatnom és mindebben annyira leizzadtam, hogy nem is kellett bemelegítenem.
Csak a szauna miatt fogok járni, lesz legalább alibim.
Benjamin Button különös élete
KisMackóm megérkezett annak rendje és módja szerint a kiírt napon, november 22-én. Ez a gyerek már a hasamban megtanulta mi a rend és a fegyelem. Azaz 23-án bújt csak ki hajnali 1-kor, mert az apja rászólt: Nekem meg ne szüless éjfél előtt, mert nem szeretnék skorpiót, hanem nyilas légy.
Mindezen terror után egy jó kis gerincbe adott érzéstelenítő után pár centis vágáson át kiemelték a kisfiamat. Hosszú gyerek volt a maga 60 centijével, anyjára ütött.
Köszönet az epidurális érzéstelenítés feltalálójának!
Mondtam a dokinak, mikor kiszedte a varratokat, hogy ha már úgy is szike volt a kezében, igazán megszabadíthatott volna a kötényemtől, a lógó hastól. Így mehetek edzeni vagy a plasztikai sebészhez.
Bébikém a megfelelő táplálék híján jól visszafogyott, úgy nézett ki mint Benjamin Button kiskorában. Nem aggódtam mert így egyértelművé vált, hogy felnőttként Brad Pitt lesz.
Azóta, hála a tápszernek, jól kigömbölyödött. Én pedig belekezdhettem a fogyókúrába, az edzésbe és az ivásba. Utóbbit még nem gyakoroltam megfelelően, de már erősen készülök, egy jófajta pálinkára fáj a fogam.
Minden a túróval kezdődött...
Nem, nem és nem... Nem értem, miért ilyen birka nép a magyar.
Miért tűrjük a huszonhatodik bőrlehúzást, a hazugságokat amivel a politikusok etetnek minket?
Kiborult nálam is a bili. Elértem arra a szintet, hogy kiírjam magamból.
Egyiptomban az utcán tüntetnek a hazugságok ellen. Nálunk akkor volt ilyen "összecsapás", mikor az egyik focicsapat "szurkolótábora" meglátogatta a másikat. Nem mondom, hogy mindenki vonuljon ki az utcára, és macskakövekkel dobáljuk a rendőröket, de már nem tudom mi lenne a hatásos, orbáni mélységekbe hogyan jutna el a felháborodásunk?
Vagy majd csak akkor fog összefogni az ország, mikor 500 Ft lesz egy liter üzemanyag, vagy a kisvállalkozók elmennek a mekibe takarítani mert az egyetlen használható adózási formát, az EVAt megszüntetik, mondván, kevesen veszik igénybe? Vagy mikor a baleseti adó mellett bevezetik a 3% ingatlanadót? Mi jöhet még? Úgy érzem tényleg bevezetik újra a tizedet, a füstadót vagy akár a Ius primae noctis-t.
ÉdesApám 33 000 Ft nyugdíjat kap havonta mint rokkantnyugdíjas több mint 50 évi munka után. Nem, most nem sajnáltatni akarom, csak gondold végig, neked meddig tart elkölteni ezt az összeget. 1 nagyobb bevásárlás?
De hogy "vidáman" zárjam a monológom:
Izraelben szeptemberben tüntetéshullám volt, az okok szinte ugyan azok, mint ami miatt háborogtam az elején. Az egyik ilyen spontán tüntetés egy tejtermék megnövekedett ára miatt tört ki. Egyik közösségi oldalon egy szakácsfiú kezdett "puffogni", hogy micsoda tarthatatlan helyzet, hogy így megnőtt a túró ára, ezért ő most kivonul a belváros legforgalmasabb sugárútját szétválasztó zöldre sátorral. Másnap nincs egy talpalatnyi hely, több százan csatlakoznak hozzá.
Szóval minden a túróval kezdődött. Már csak az a kérdés, hogy nálunk magyaroknál, mivel fog kezdődni? Megszüntetik a valóvilágot vagy 100 forint lesz egy zsemle?
Vajon mi fogja kiverni a biztosítékot?
Drága Papa...
Ez várt a minap az e-mailjeim közt:
"Mentsd el az email címemet! Már nekem is van! Papa"
Drága ÉdesApa... azt sem tudja, hol kell bekapcsolni a számítógépet...
Nem nagyon tudok másról beszélni mint Bécike. (dehogynem, egyfolytában szeretnék)
Nem nagyon tudok másra gondolni mint Bécike. (dehogynem, a szexre(szeretnék))
A környezetemben másról sem tudnak beszélni, mint Bécikéről. (legalábbis velem nem... fárasztó)
Szóval akkor én is erről fogok most.
Marha sokat híztam: értsd, több mint 20 kg. Sosem voltam vékony, most aztán már elmondható, hogy biztos alapokon állok. Kicsit vizes, de biztos. A doki ugyan egy gyors ultrahangon megérte a Bébit, majd 2,5 kg állapított meg. Furcsállotta mindenki, mert minimum ikerterhességnek látszom. 1 hétre rá egy alaposabb vizsgálat után a dokinéni 3,5 kg hozott ki a eredményként. Ez már közelebb áll a valósághoz és a hasamhoz.
Mindent elejtek, lecsúszok a lépcsőn, megbotlok. A legdurvább, mikor a fejemre esett a fürdőszobai tükör - még nem fúrtuk fel - és ott szerencsésen atomjaira tört. Henci sehol, belőlem ömlött a vér. Nem tudtam, hogy honnan, így üvöltöttem, hogy azonnali vizsgálatot kérek. Mivel a hajam Hunyadi Lászlót megszégyenítő vastagságú és nem is kevés, ezért még egy karcolás sem esett a fejemen, csak a kezem kaszaboltam szét.
A védőnő titkára (mire jó egyáltalán, és miért kell bejelentkezni hozzá) még nem jöttem rá.
Ma dolgoztam utoljára, a hasam már nem fér be az asztal alá.
Tegnap jót kuncogtunk egy boxos kolleginával, aki ugyan csak babát vár, hogy a szülésre felkészítő tanfolyamon ül a sok kismama és jegyzetel...
DE MIT? Hogy a szülőágyon hogy vegye a levegőt? Sosem fogjuk megérteni.
Bécikémmel meg megbeszéltem, hogy ha már a sok önkéntes orvos (értsd a környezetemben mindenki) megállapította, hogy nem húzom ki november 22-ig, akkor legyen kedves 2011.11.11-én 11óra 11-kor megszületni.
Így döntöttem: én és a szakszervezet.
Végül álljon itt plusz két mondat, amit a múltkori "10 mondat amit ne mondjunk terhes nőnek" bejegyzésre jött... és most aktuális(thx milk&app):
EGYBEN VAGYTOK MÉG? (nem bazdmeg, csak elfelejtettem szólni, hogy szültem)
plusz egy a kórházban, mivel a has nagy marad még... TE MÁR SZÜLTÉL? (anyád :o)
Ultra-sound
36. heti ultrahang. 1 mondat - két "hangzás"
Dokinéni: Szép nagy baba, bár a feje kicsit kisebb a testéhez képet. Vajon kire hasonlít?
Lili: a férjemre. neki is arányokban kisebb a feje a testéhez képest.
Dokinéni: és itt van a fütyije. Nézze anyuka, szép nagy.
Lili: Vajon kire hasonlít?
Bankadó, válságadó, 290-es Euro, brutális üzemanyag növekedés, szerencsejáték 50% adónövelése, 27% ÁFA, szuperbruttó-minimálbér, 5 hónap Stholnak, Damu nem érti a 6 évet, emelkedő cégautó adó, pornófilmes sztár volt a képviselő úr, VV5 - neverending sztori..
És ezek után még csodálkozom, hogy azt olvasom a 2011-es népszámlálási plakáton:
FÉLJEN A JÖVŐÉRT!
Bálna Sztájl
Most, hogy beléptem a Krisztusi korba, teljesen meg vagyok feszülve.
Leginkább a rám nehezedő 14 kg plusztól meg, hogy a lábaim az "elefántláb szépségverseny" döntősei közt szerepelnek. Bálna sztájl.
Bécikém növekszik, természetesen már most olyan mint az Apja, jobb akar lenni mindenkinél, így 25% nagyobb az átlagnál.
A Dokim csak azt a szót hajtogatja alkalmanként 12ezerét, hogy DIÉTA. Hencikém meg közölte, hogy adjam neki a 12 ezret és azt fogja hajtogatni: Egyél amit akarsz!
A gúgli visszaszámláló szerint már csak 64 napom van hátra. A próféták és egyéb jósok szerint: "ááá, előbb meglesz az a gyerek."
Tudjuk, mindenki most végzett a Doktorin, ránézésre diagnosztizálnak.
Nos, akkor szedjük össze azt a 10 mondatot, amitől egy várandós nő - így a 7. hónap környékén - falat kapar:
1. Hányadik hónapban vagy? (századikban)
2. óóó.. és ikrek? (nem, csak egyszerűen dagadt vagyok.. vagy a gyerek)
3. Kisfiú vagy kislány?
4. Hogy fogják hívni? (ezzel a kérdéssel pl az előzőt meg lehet spórolni...)
5. Hogy van Béci*? (itt az a név áll, ahogy hívod a gyereket)
6. Sokat mozog?
7. Mennyit híztál? (nézz rám..)
8. Bevásároltál már? (azt sem tudom, mit kell venni egy újszülöttnek...)
9. Meddig fogsz szoptatni? (tegnapig.. hát honnan tudjam bammeg...)
10. Papás szülés lesz? (Nem... mamás)
bónuszkérdés:
Mikor érkezik a kistestvér? Anyám.. még a pocakban lévő sem született meg...
Extra bónusz:
Gondold azt, hogy egy múzeumban vagy: Nézni lehet, tapizni tilos!
Nos, ha legközelebb egy terhes nővel beszélgettek, jusson eszetekbe ez. Kb te leszel aznap a huszonharmadik. És hidd el.. UNJA..
Na, ennyire nem komor a helyzet, próbáljuk megtalálni mindenben a jót.
Ezért is fogok csináltatni magamnak egy ilyen ruhát:
Mai játékok
Ágikám meséli a nyaralási élményeket:
A gyerekekkel pancsoltunk a Balcsiban. Minden szülő elkapott egy gyereket, és versenyt húztuk őket, mint a római arénában a fogathajtók, ők meg kiabáltak:
- Gyerünk svájci frank, lekörözöd az eurót!
- Japán jen, te leszel az első, gyerünk, gyerünk!
8-11 évesek...
Felháborító...
Nincs 25 milliója az embereknek egy emlékműre.
Szerintem, ha azt tűznék ki célul, hogy összegyűjtenek 15 milliót, majd szétosztják a 3 család közt, akiknek a fia a tűzben halt meg, előbb összejönne a pénz.
Megállazész.
Most, hogy közelebb vagyok a "fájdalmas" véghez, mint a "mámoros" kezdethez, megfújhatom a félidőt jelző sípot.
Nézzük, mi történt az első 20 hétben.
Nagy unalmamban visszamentem dolgozni - halleluja.
Mindig azt gondoltam, hogy a tervezett baba egy harmonikus, boldog kapcsolatot fémjelez. Most már tudom, hogy NEM. Én speciel háromszor akartam elválni, hisztirohamok és sértődés, mire Henci és én is megértettük, hogy ez nem én vagyok, és valahogy csak túl leszünk rajta. Kemény, de most már legalább nevetünk rajta.
BélaKirályfi, mert hogy fiúnak mutatja magát minden szögből nő, mint a bolondgomba, ezzel engem is növeszt, lassan gurulok.
Egy üzletben, ahogy az eladóval beszélgettem, hasamhoz nyúlt és megsimogatta. Lemerevedtem. Én sem megyek oda senkihez és simogatom meg, pl egy jóképű férfi fenekét, hogy "Hmmm. de cuki popó..". Miért érzik a emberek, hogy egy terhes nőnek lehet a pocakját simogatni?
Bélakirályfi élénk mozgásba kezdett, most már tudom, hogy nem a hasam korog folyamatosan, hanem mozog a bébi.
A mellem egy pötit sem nőtt (kivagyokakadva).
Mindenkinek az a kérdése:"... "éés? hogy fogják hívni?" ..Béla... mi más?
Apósommal kártyáztuk a minap, mikor anyósom leült mellénk és megkérdezte:
- Lilikém, gondolkoztatok már a neven?
- őő.. igen, de semmi konkrééé - ... Jó, mert az én nagyapámat Mártonnak hívták, a Péter(após) nagyapját is Mártonnak,, mindkettő nagyon rendes ember volt, így a gyerek második neve Márton lesz. Mi legyen az első?
- ...
Itt a nyár, dolcsevítá, dinnyeszezon.
Negatív reklám is reklám. Mondják az okosok...
Sosem voltam korpás. Nagyon megtetszett a Head & Shoulders, citrom változatának illata.
Amióta ezzel mosom a hajam, úgy hullik a korpa a fejemről, hogy holnap szereplőválogatásra megyek a Holle anyóra.
21. század problémája
Barátokat keresek.
"Tavaszi megújulás" jeligére a szerk.be.
Tegnap este egy olyan sráccal beszélgettem, aki Tantrát tanít, Tantra randikat szervez.
A beszélgetés úgy indult, hogy:
- Mit csináltál ma?
- Pihentem, olvastam
- Mit olvasol?
- A Kabbala és a szex-et
Hallottam már az íróról és a könyvről is. Érdekes.
Kiderült - számomra - hogy mekkora keletje van a tantra randiknak. Itt nem beszélgetnek, hanem csak a szellemi összehangolódás számít. Nem az alapján döntenek a jelöltek, hogy orvos vagy-e vagy utcaseprő. Budán laksz-e a kastályban vagy a csepeli panelban. Hanem, hogy ha hátulról átölel, akkor jó érzéssel tölt el, vagy viszolyogsz.
- .. ezek az emberek szerinted miért nem ismerkednek utcán, szórakozóhelyen, neten? Hiszen főleg utóbbi igen népszerű..
- Mert a mai ember fő problémája, hogy a megfelelési kényszerén túljusson. Nem könnyű a fiatalok helyzete: jó-jobb autó, jó-sokkal jobb cuccok, remek munkahely. Itt nem kell megfelelni, nem ezt várják el. Nem kel überelni a társaikat. Akik ide jönnek, nem felszabadult, közvetlen emberek, hanem zárkózottak. Segítünk nekik egy új dimenzióba való jutásra.
Nos, ez így túl misztifikáltan hangzik, de szívesen kipróbálnám. Mondjuk barátok szerzésében. De sajnos ilyen kurzust még nem indítottak, így marad a hirdetés.
Legyőzöttek, sértődöttek, miegymás
Tegnap az ázsia centerben legyőzött Seherezád, a török szappanoperahős.
Az eladó csaj, aki ugyan alig beszélt magyarul, megigézve választotta a fekete szépség szerelmi vívódásait az én "megnőtt a hasam, gatya kell" bajommal szemben.
Fel vagyok háborodva, meg vagyok sértődve, na ezért nem nézem ez után a sorozatot. Meg azért, mert dolgozom újra.
Ja igen.. a baba mellet ez a napi jó hír.
Gyerek vagy lány?
Sári barátnőmék itt voltak nálunk hétvégén. Zalán, a 3 éves kisfia egy tünemény, ódákat zenghetnék róla, de kevés a hely. Kérdeztem tőle, hogy mikor megy fogorvoshoz:
Zalán: Az emberek nem járnak fogorvoshoz csak a lányok. Nekik fáj csak a foguk.
2 napra rá a másik gyerek, aki nem 3 hanem 38 ismét elővette a fiú kontra lány témát.
Henci: .. mondja meg Doki, gyerek vagy lány?
Doki:.. nem tudom 100%-ra, majd 1 hónap múlva.
Henci: De nekem tudnom kell! Fiú legyen, lány már van.
Doki: (miután látta, hogy úgy sem szabadul).. ok, ez mintha.. de nem biztos. legyen 60%.
Mindenesetre eddig tiszta apja, nem bír magával, tvisztel egyfolytában.